Debrecen egyik leginkább ismert és felkapott szendvicsbárja (valójában kapásból kettő is) egy 29 éves fiatalember tulajdona. Tóth Jánosról kevesen tudják, hogy világlátott ember lévén nem sokon múlt, hogy az álmait ne egy londoni koktélbárban kergesse éjszakáról éjszakára. Háromévnyi bármixerkedés után költözött haza. Kimaradt ziccer, brit zsugoriság, havi 200 ezer forint megspórolt pénz, nehéz visszatalálás.
Csalódással csöppent vissza a telefont lecsapó hazai ügyintézők, a csigalassúságú bürokrácia, az egymásra mutogató orvosok és védőnők, illetve a féléves egészségügyi várólisták világába Gábor és Anita, aki két kisgyerekkel költözött haza Angliából. Annyira ég és föld a két ország egészségügyi rendszere között a különbség, hogy a súlyos betegséggel küzdő családanya Budapestről utazgat vissza sugárkezelésre. Azt mondják, kiköltözni sokkal könnyebb volt, mint hazajönni, de itthon legalább magyarul lehet beszélni, és tökmagozni is szabad a meccsen, még ha a játék nyomába se ér az angol focinak.
Krisztiánnak elég volt négy hónap angliai tartózkodás, hogy egy pubot nyereségesen tudjon odakint működtetni. Azt mondja, kint erősebben, gyorsabban kell melózni, mint Magyarországon. Lengyel dolgozóival nagyon elégedett volt, egyetlen magyar beosztottja a harmadik napon lelécelt. Kényszerűségből mégis hazajött, kézműves, angol típusú sörökre alapozott sörözőt nyitott. A hely idehaza szokatlannak számít, de Krisztián elképzelése mégis beválni látszik.